A mi Iskolánk

Tisztelettel üdvözlöm a honlapunkra látogató Szülőket!

Minden gyermek és szülő életében fontos mérföldkő az iskolakezdés, ahogy a megfelelő iskola kiválasztása is. Mielőtt döntünk, mérlegelünk aszerint, ami gyermekünknek a legjobb lehet, a legoptimálisabb feltétel ahhoz, hogy  később kiegyensúlyozott felnőtt lehessen. Ebben a mérlegelésben szeretnék segíteni.

Az értelmi fejlődés alapja a mozgás. A mozgás, a sport megszerettetése pozitívan hat a tanulási folyamatokra és közösségi élményhez juttatja a gyerekeket. Elősegíti az ismeretszerzést, a tanult információk gyorsabb rögzülését. Ezt a szempontot tartottuk szem előtt, amikor 2017 őszén a „Központban az iskola Aparhanton” címet viselő 70 millió forintos pályázatot megcéloztuk. A sikeres pályázatnak köszönhetően – többek között – bővítettük sportfoglalkozásainkat, így tanulóinknak lehetőségük nyílt a következő tanórákon kívüli elfoglaltságokra:

  • tánc és dráma
  • labdarúgás
  • asztalitenisz
  • kézilabda
  • íjászat
  • jégkorcsolya
  • vízitúra

A sport megszerettetése érdekében sportrendezvényeken veszünk részt (pl. NB-I-es kézilabda mérkőzésen Veszprémben, Szekszárdon) és olyan helyszínekre szervezzük iskolai kirándulásainkat, amik szintén a testmozgás megszerettetését szolgálják (pl. Zsályaliget Élménypark-Pogány, Katica Tanya – Kaposvár, Mecsextrém Park – Pécs, vízitúra – Vén-Duna, Rezéti-Holt-Duna, Szentendrei-Duna).

Továbbra is szép számban képviseltetjük iskolánkat a bonyhádi mezei futóversenyen és a gimnázium által szervezett tehetségkutató atlétikai versenyen.

A szintén 2017 őszén elnyert 20 millió forintos testvériskolai pályázat segítségével további hangsúlyt fektethetünk a nyelvoktatásra és közösségépítésre.  Fonyódi és lendvai (Szlovénia) testvériskoláinkkal, balatoni nyári táboroztatásra és további színes iskolai rendezvényekre nyílik lehetőségünk.

A Határtalanul! program keretében, felső tagozatos tanulóink megismerhetik a határainkon túl élő magyarság életét. A 2015/2016. tanévtől négy nyertes pályázatunk – összesen 6,8 millió forintos anyagi támogatással – valósította meg, hogy 7. osztályos diákjaink eljussanak Erdélybe, Felvidékre.

Kedves Szülő! A fenti néhány sor csak ízelítő iskolai életünkből. További kérdéseivel bizalommal forduljon hozzám!

Somogyvári Rita

intézményvezető

Web Design BangladeshBangladesh Online Market